5.rész Dühkitörések

2 hónapja vagyok itt a srácoknál. Minden napot utálok amit itt kel töltenem. Paul alig szól hozzám, Louis-al megöljük egymást, állandóan rosszul vagyok, utálom, hogy nem cigizhetek nemhogy még drogozzak.  Utáltam, hogy terhes vagyok most már viszont kezdek megbarátkozni a helyzettel. Ha mondjuk nem olyan embertől lenne a gyerekem akit utálok és tönkre tette az életem akkor talán még az elején izgatott lettem volna és pár évvel később lenne. Na, úgy már jobb lenne, de így. 17 évesen itt vagyok két hónapos terhesen, pasi, barátok, család, munka nélkül. Most itt csövelek egy híres fiú bandánál mert apám ki nem állhat, de legalább nem tettek utcára. Akkor nem tudom mit kezdtem volna magammal. Ahogy most sem tudom mit csináljak. Kétségbe vagyok esve. Legalább Paul nem utálna ennyire. Minden nap a szobámban vagyok (ami Louis-é, de kénytelenek vagyunk osztozkodni mert a legtöbb fiúnak barátnője van vagy alakul valami és a vendégszobát ellepik a cuccok) és gondolkozom, sírok vagy a fürdőbe rohangálok hányni.  Ma viszont eléggé megváltozott a véleményem mindenkiről.
Reggel ahogy felkeltem annyira megijedtem, hogy leestem az ágyról. Nem szoktam meg, hogy Louis-t találom magam mellett. Mindig később fekszik le és előbb kell fel. Most pedig itt van ami a frászt hozta rám. Hatalmas durranással érkeztem le a földre miközben sikeresen bevágtam a csuklóm meg a fejem.
- Te mi a szart csinálsz? - kérdezi álmosan Louis
- Megijesztettél?
- Ennyire nem lehetek ronda reggelente! - röhögött fel
- Nem! Nem szoktam meg, hogy mellettem vagy! - vontam meg a vállam
- 2 hónapja veled alszok! - mondja kérdőn
- Ja, de mindig később jöttél be és előbb keltél fel! Ma viszont sokáig aludtál amivel a frászt hoztad rám!
- Ahha! - dünnyögte majd fejét párnájába rejtette amin kuncognom kellett
A telefonomat (amit Paul vágott hozzám egy laptop kíséretében) elővettem majd gyorsan lefényképeztem Louis-t. Hirtelen hátára fordult amivel engem majdnem hasba vágott. 
- Héj! - szólok rá felháborodva hasamhoz kapva
- Bocs! - mondta kiskutya szemekkel
Megráztam a fejem majd a szekrényemben (amit úgy kellett kikönyörögnöm mert nem akarta odaadni) kezdtem ruhát keresni. Éreztem magamon Louis tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Lehajoltam az alsó polchoz mire kuncogást hallottam. Megvan mi a baja! A pizsamám egy haspóló mini gatyával. Felmutattam a középső ujjam majd elkezdtem öltözni. Direkt nem mentem be a fürdőbe. Elkezdtem öltözni amit Louis előszeretettel bámult. Mikor megfordultam hirtelen két kezet éreztem a derekamon.
- Ezt direkt csinálod? - suttogta fülembe
- Mit? Én csak felöltöztem. 
- Nem tudtál volna több ruhát felvenni? - vezette le kezeit a pólóm végéhez majd végigsimított combomon
- Játszani akarsz Tomlinson? - fordultam vele szembe így arcunk nagyon közel került
- Játszunk! - kacsintott majd kezét levezette fenekemre amibe belemarkolt
Az érzésre felnyögtem ami belőle egy vigyort váltott ki.
- Egy-egy!
Füléhez hajoltam amibe beleharaptam. Férfiasan morgott egyet mikor a füle alá adtam egy puszit majd így haladtam lejjebb! 
- Kettő-egy ide! - nevettem fel majd felvettem a táskám és bementem a fürdőbe

Nyitva hagytam az ajtót majd elkezdtem betenni a piercingjeim. Kicsit bepucsítottam mert tudtam, hogy Louis néz. Megint mögém állt, de most teljesen hozzám simult.
- Ha tudnád milyen szexin állnak! 
Kuncogtam majd felé fordultam. Orrunk összeért amin mosolyogtam. Ajkamba haraptam ezáltal a piercingemet is. Louis felvezette kezét a melleimhez miközben a nyakamat csókolgatta. 
- Ne tapizz! - vágtam kezére amire felkuncogott 
Lesiettem az emeletről ahol rögtön a konyhát támadtam meg. Mosolyogva léptem be ami a fiúknak is feltűnt és.....és Paul-nak is. 
- Te min mosolyogsz? - kérdi ridegen
- Közöd? - kérdem félvállról 
- Van ugyanis a lányom vagy! Vagyis olyasmi! - mondta a végét halkabban, de tisztán értettem
- Te komolyan ezt merted mondani? - kérdeztem megemelve a hangom
- Mit? Azt, hogy nem vagy a lányom?
Megtette. Kimondta! És ő van felháborodva, hogy haragszom rá. Nem sírok mert nincs értelme csak fáj. Kezemet lendítettem, hogy pofon vágom, de meggondoltam magam. Nem érdemli meg. 
- Tudod mit Paul rohadj meg! - mondom neki a szemébe nézve majd a mögöttem álló döbbent Louis-t kikerülve felmentem a szobába
Borzasztóan szarul esett amit most mondott. Tudtam, hogy utál, de hogy ennyire? A lánya vagyok! A gyereke és ennyire utál? Letagad? Milyen az ilyen ember?  Most megfogadom soha nem fogom megbántani ennyire a gyerekem és mindig vigyázni fogok rá. Már csak azt kell eldöntenem mit kezdjek magammal.

Louis Tomlinson

- Paul te hülye vagy? - csattan fel elsőnek Liam - Most tagadtad le a saját lányod aki terhes! Ideköltöztetted magadhoz erre egyedül hagyod? Hogy fogja szerinted felnevelni az unokádat? Mi segítünk neki ha hagyja, de rád lenne szüksége, nem ránk!

- Engem akartok kioktatni? - horkan fel Paul - Nem érdekel ez a büdös kurva! 

Ahogy kimondta ezt a mondatot azonnal behúztam a menedzsernek. Nem mondhat ilyet senkire. Főleg nem a lányára. Milyen az ilyen ember? Paul az orrát fogva hátratántorodott. Nem érdekel kit ütöttem meg. Egy nőről beszélt így. 
- Hogy mondhatsz ilyet egy nőre főként a lányodra! - emeli meg a hangját Harry - A menedzserünk vagy, de nem viseljük el, hogy így beszélj egy nőről!
Olyan gyűlöletet láttam a szemeiben mint még soha. Eléggé kiborulnt. Mondjuk mindannyian ellenezzük a lányokkal való durva szavak használatát, bántalmazását stb. Én nem is szállok vitába Paul-al inkább megnézem Anna-t. Ahogy beléptem a szobánkba az ágyon ült hátát a falnak döntve és érzelem mentes szemekkel bámult előre. Nagyon para voltígy látni őt. 
- Anna! - szólítom meg halkan mire rám néz - Jól vagy?
- Nem, de most gondolkozok! - suttogta - El kellene vetetnem a babát! - olyan halkan mondta, hogy azt hittem képzelődök
- Felejtsd el! - borulok ki - Egy kisbaba áldás! Totál mindegy milyen körülmények között alakul meg! - mondom gondolkozva az utolsó részét a mondatnak 
- És ha megkérdezi majd hol az apja vagy a nagyszülei rokonai? Mit mondjak neki? Apád kinyírta az egész családunkat, majd megerőszakolt így lettél te drága gyermekem! Szerinted! - mondja kiabálva kétségbeesetten 
Látom, hogy nem szeretne ezekre visszaemlékezni. Leültem mellé majd magamhoz öleltem rázkódó vállát.
- Figyi Anna én segítek! Bármiben csak szólj!
- Nem erről van szó! Nem tudok elmenni dolgozni nincs miből felnevelnem a gyerekem! Nem csövelhetek itt nálatok örökké egy gyerekkel a nyakamon.  Nem tudom mit csináljak! 
- Segítünk! Most ütöttem le apádat hátha észhez tér. Ha pedig nem akkor lecseréljük!
- Mit csináltál? - emeli rám könnyekkel áztatott arcát, de még így is gyönyörűnek tartom
- Behúztam neki egyet! Nem szeretem ha nőkről úgy beszélnek ahogy most rólad! - mondom 
Nem is vettem észre arcunk milyen közel van egymáshoz! Hogy került ilyen közel hozzám? Anna lehajtotta fejét majd fejét mellkasomra téve álomba merült. Nem is csodálkozom rajta. Viszont valamit ki kell találnom. Nem hagyhatom Anna-t még jobban összezuhanni. Ma feltétlen beszélnem kell a srácokkal.