Louis Tomlinson
Reggel hatalmas kiabálásra keltem amit nem tudtam hova beazonosítani. Mikor kinyitottam a szemem tudtam tegnap este miről feledkeztem meg. Eleanor. Elfelejtettem, hogy megbeszéltünk valamit. Basszus. Hogy lehetek ilyen hülye. Ezt, hogy fogom kimagyarázni? Nem fog meg sem hallgatni. Liam is bejött a szobába és kérdőn nézte a kiabáló barátnőmet.
- Liam fogd le és fogd be a száját! Máskülönben nem hallgat meg!
Liam tette amit mondtam amit El ficánkolással reagált.
- El hallgass meg! Ez nem az aminek látszott. Anna ő Paul lánya. Elég szar helyzetből mentettem meg tegnap és annyira félt, hogy megkérte aludjak vele. Megsajnáltam így rábólintottam. Semmi sem történt. Amúgy sem a szívem csücske! - hadartam el gyorsan amíg El nyugton volt
Ellazult Liam kezében majd sajnálkozva nézett rám. Átöleltem a derekát majd kivezettem a szobából figyelmen kívül hagyva mindenkit.
Anna Higgins
Komolyan már most utálom ezt a libát. Hát teljesen összeillenek Louis-al. Mindketten felszínt néznek. Louis is csak azt látta, hogy sírok, Eleanor (vagy ki) pedig azt, hogy a barátja átölelve alszik. Nem kérdezte, hogy miért. Mondjuk ez hülye helyzet, de ha Liam nem fogja le a ribit akkor szakítanak ugyanis nem hallgatná meg. Louis akkor pedig még jobban utálna. Amúgy rátérve a tegnap estére. Életem második legrosszabb napja. Nem tudom mit csináltam volna Louis nélkül. Lehet utána még egyszer megtették volna. Ami a hotelban történt azt meg nem tudom megmagyarázni. Fogalmam sincs mi ütött belém. Viszont még soha nem aludtam ilyen jól mint most éjjel Louis-al. Liam mondtam miért vagyunk itt amitől elszorult a torkom. Ami jobban bánt, hogy "apa" nem jön. Milyen az olyan ember aki a fiai és a volt felesége temetésére nem szakít időt. Nálam itt végleg elvágta magát. Délután kettőkor kezdődik az egész most pedig dél van így elmentem fürdeni. Forró vizet engedtem magamnak. Miközben folyt a víz bevettem pár tablettát. A vízben úgy nézhettem ki mint a repülőn. Elmebeteg. Egy óra múlva kiszálltam majd megálltam az egész alakos tükör előtt. Könnyeim még jobban folytak. Undorítóan nézek ki. Kövér vagyok, tele fizikai és lelki sebekkel. Nem bírtam megállni így elővettem egy pengét amit többször végighúztam a kezemen. Az egész csap tiszta vér lett, de nem érdekel. Lemostam a kezem ami iszonyúan csípett, de a lelki fájdalmamnak ez még a fele sem volt. Ahogy mentem a ruháimért sikeresen megcsúsztam a kezemre esve. Nagyszerű remélem eltörtem. Nagy nehezen feltápászkodtam majd kerestem egy fáslit amivel legalább a vágás nyomokat eltüntethettem. Felkaptam a fekete fehérneműm, majd megfésülködtem, sminkeltem és utána felvettem a ruhát.
Lefonott hajamra tettem egy kalapot, felvettem egy magassarkút, meg egy napszemüveget. Betettem a száj-orr piercingem meg a rengeteg fülbevalóm. Felvettem egy csomó gyűrűt majd kimentem a fiúkhoz. Louis libája lelépet így csönd volt. Amúgy azért vettem fel napszemüveget mert hatalmasak a pupilláim a drogtól. Még most is érzem a hatását így néha elkezdek nevetni. Nem tudtam tovább húzni a bent létem a szobában kénytelen voltam kimenni. Mosolyogva néztem a fiúkra akik kérdőn néztek rám.
- Mit csináltál? - méreget Liam
- Jaj, Payno lazíts!
Leugráltam a kocsiba ahol Louis mellett kellett ülnöm. Mosolyogva énekelgettem a rádióból szóló zenét. Az út felénél kezdett eltűnni a jókedvem. Milyen jó, hogy van a táskámban cigi. Ahogy kiszálltam a kocsiból előkaptam a dobozt, a számhoz emeltem a szálat és már gyújtottam volna meg mikor valaki elvette. Felnéztem az illetőre aki nem más volt mint Louis.
- Mi van már? Add vissza!
- Honnan van?
- Bárból. Most már kérem!
Szétmorzsolta majd a zsebéből elővett egy dobozt amit nekem nyújtott.
- Szívd ezt. Ez sem egészséges, de nincs benne drog abban pedig 100%, hogy volt.
- És? Mit érdekel ez téged? Azért vagy itt mert a menedzsered megkért!
- Ha ezt hiszed rohadtul tévedsz. Leszarom amit apád mond!
- Nem az apám! - mondom ridegen amin meglepődik - Ne nevezd így! Nem érdemli meg!
Kivettem egy szálat a cigiből majd rágyújtottam. Mélyet szívtam a nikotinrúdból, majd kifújtam a füstöt. Ahogy elszívtam bementem a temetőbe ahol senki sem volt csak egy ember. Gondolom ő fogja tartani a temetést. Három ládikó volt három asztalon, három sírkő, három gödör. Könnyeim azonnal folyni kezdtek ahogy a nő elkezdte mondani a beszédet. Két férfi volt még ott, gondolom ők fogják eltemetni őket. Ahogy az emlékek folyamatosan ugranak be, könnyeim úgy szaporodnak. Próbálom visszafogni, de nem megy. Most annyira hozzá bújnék valakihez, de nincs senkim. Dasy felém sem nézett mióta a baleset volt. Írt egy üzenetet, hogy nem tudja elmondani miért, de elköltöztek. Nem írta hova csak ennyit, hogy elköltözött. Ahogy a nő befejezte a szöveget mondta ha szeretném betehetem én a ládákat a gödörbe.
- Anya! - suttogtam majd leguggoltam ahhoz a ládához amibe az ő neve van vésve
Végigsimítottam a ládán majd felemeltem. Nem hiszem el, hogy anyukámat így tartom a kezemben. Egy ládában hamuként. Letettem a gödörbe majd leültem a gödör elé. Néztem ahogy a bátyáimat leteszik majd eltűnik a szemem elől a láda. Eszembe jut ahogy Max mindig szívta a vérem, Adam pedig röhögött rajtunk. Mikor általánosból elballagtam ahova apa nem jött, de Ad még akkor is fel tudott vidítani. Mikor Max szalagavatója volt, leöntöttem az igazgatóját totál részegen ami után megutálta az összes tanár, de akkor sem haragudott rám. Elröhögöm magam majd tovább sírok. Ahogy anyukám ládájához érnek majdnem megfulladok. Fejemet térdemre hajtva zokogok. Hogy történhetett ez meg? Annyi mindent szerettem volna még mondani. Ha megtalálom egyszer Troy Austin-t aki megölte őket én is ezt teszem vele. Kerüljek sittre ez engem már nem érdekel. Ahogy eltűnik a láda a szemeim elől felpattanok majd a legközelebbi fát kezdem ütni. Ököllel ütöm a fát, rúgom miközben kiabálok. Valaki lefog én pedig zokogva esek össze. Én ebbe bele fogok bolondulni.
- Elnézést! - hallok meg egy idegen hangot mire mindenki oda néz
- Apa? - kérdi Louis
- Maga ki? - kérdem
- Troy Austin!
Ahogy ezt a nevet meghallom kitépem magam Liam karjai közül majd neki esem a férfinak. Behúzok neki, rúgom, harapom, ütöm ahol tudom.
- Gyilkoos! - sikítom ahogy a két srác húz el
Egy hatalmasat belerúgok majd ahogy Louis szorítása gyengül úgy esek neki még egyszer a férfinak. Majdnem félholtra verem a palit aki a családom gyilkosa. Ő tette egy drogos, lelki roncsá. Miatta lettem ilyen. Miatta nem tudtam beszélni anyával. Miatta veszítettem el mindenkit aki fontos volt számomra.
- Anna fogd vissza magad! - mondja Liam miközben elvisz onnan
Könnyeimet felváltotta a gyűlölet. Tiszta gyűlöletet érzek ez utána a féreg után és az összes hozzá tartozója után. Most itt helyben kijelentem utálom Louis Tomlinson-t is az apjával együtt. Hirtelen eltűnt minden a látókörömből. Elnyelt a sötétség.
Louis Tomlinson
Hogy tehette ezt apám? Megölt egy családot és tönkre tette egy 17 éves lány életét. Hányingerem van saját magamtól, hogy ő az apám. Anna tuti utálni fog. De ez engem miért is érdekel? Hirtelen azt vettem észre, hogy Anna eszméletlenül esik össze Liam karjaiba. Mi van vele? Levettem szeméről a napszemüveget majd megnéztem a pupilláit. Tuti szedett be valamit. Átvettem Liam-től majd beültem vele a kocsiba otthagyva a temetőbe az összevert "apámat". Liam padlógázzal ment a kórházba. Azonnal átvették tőlünk majd bevitték egy terembe minket kint hagyva a kényelmetlen műanyag székeken.
- Írtam üzenetet Paul-nak aki most üvöltözik a telefonban! - bök a telójára
Én is ezt tenném Paul helyében mondjuk én ilyen helyzetben a gyerekem mellett lennék. Két óra múlva a teremből kilép a doki aki rögtön hozzánk lép.
- A kisasszonynak nagy szerencséje van, hogy időben beért különben a magzatnak baja is lehetett volna! - mondja a doki
Mi van? Anna terhes? Kitől? Basszus. Ekkor esett le. A pali aki megerőszakolta biztos tőle van. Ezt, hogy fogják elmondani Anna-nak? Sajnos még Paul a vonalban volt így mindent hallott.
- Melyikőtök csinálta fel. Kiherélem! - kiabált majd Liam inkább kinyomta
- Tessék? - kérdezte Liam - Az apát meg tudják állapítani?
- Itt van! - nyújt át egy papírt nekem
Ahogy meglátom a nevet azt hittem csak képzelődök.
- Liam mond, hogy képzelődöm! - nyújtom át neki a papírt
- Nem!
Megfordulok a falhoz majd ököllel belevágok. Kezem felreped, de ez a legkisebb gondom.
- A kisasszonynak a baja az volt, hogy drogon kívül semmit sem találtunk a szervezetében.
Lerogytam a székre. Nekem ez sok. Mi játszódhat le Anna fejében. Mit fog tenni a gyerekkel? A doki elmondott még pár dolgot majd azt mondta elvihetjük haza. Innen már csak a reptérre kell mennünk ami után ha leszállunk Paul megöl minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése