Baromira izgulok. A fiúk nemsokára kezdik a turnét így nekem ma lesz az első táncpróbám. Louis persze jót röhög rajtam, hogy egész nap pörgök meg minden órában ruhát, hajat meg sminket váltok utána pedig visszacserélem az eredetire. Mikor viszont már indulnom kellett maradtam egy farmershortnál, egy rövid felsőnél és egy deszkás cipőt vettem fel.
Hajamat (amit majd nem ártana visszafestenem lilára mert kopik a színe így majd megkérem Lou-t fesse be) felkötöttem majd egy táskába bepakoltam a legfontosabb cuccaim majd lementem Louis-hoz. Megcsókoltam majd elköszöntünk a többiektől és elindultunk a próbára. Ideges voltam mert a menedzser azt mondta nekem kell majd összeállítanom a koreográfiákat. Iszonyúan izgulok mert nem tudom a többiek, hogy fognak hozzám viszonyulni. Lehet utálni fognak mert csak befurakodom. Pedig nem akartam. Basszus. Mi van ha valamelyik rajong Louis-ért és meg akar majd ölni. Na jó ez még gondolatban is hülyeség.
- Anna megjöttünk! - zökkent vissza a valóságba Louis
- Muszáj bemennem? - nézek rá félénken amin mosolyogni kezd
- Igen! Különben is neked kell összerakni a táncokat.
- Tudom, de lehet utálni fognak! - mondom
- Téged, nem lehet utálni! Na menj!
Sóhajtottam egyet majd remegő kezekkel bementem. Louis nem jött velem mert neki interjúra majd stúdiózni kell mennie. Hát mostanában elfoglaltak vagyunk. Jack most Lou-nál van majd utána megy Louis-hoz. Majd néha én is elhozom. Beléptem a tánc terembe ahol körülbelül 15 lány nyújtott. Ahogy beléptem mindenki felém fordult. Na most kell összeszednem magam.
- Sziasztok! Anna Higgins vagyok az új koreográfus.
- Szia! - állt elém egy fiatal lány - Örülünk, hogy lecserélték Amber-t mert ő egy kígyó volt!
- Én is örülök nektek! A próbák egy héten háromszor vannak. Hétfőn-szerdán-pénteken. Minden koncert előtt lesz próba a fiúkkal ahova pontosan kell érkezni! - mondom úgy, hogy megértsék viszont nem tudom honnan jött a bátorságom, de remélem nem hagy majd el - Nem fogok sok mindent kérni, de amit kérek ezt teljesíteni kell. Ha háromszor nem jelensz meg, a viselkedéses törhetetlen vagy valami gond van veled azonnal repülsz. Nem érdekel akkor átteszem az egész koreot, de akinek nincs fegyelme annak nincs itt a helye. Több millió ember előtt fogunk szerepelni és nem tűröm a fegyelmezetleneket. Nem óvodások vagytok.
- Megint egy fapofa! - mondja egy magas, cica baba bunkón
- Bajod van? - állok elé
- Igen! Ugyan olyan vagy mint Amber!
- Fogalmam sincs ki, de ha még van két beszólásod ami után repülsz! Ha nem tetszik a rendszer leléphetsz! Nem kötelező itt lenned!
- Tudod milyen nehéz az életedet a próbákhoz igazítani?
- Van fogalmad róla min mentem keresztül? Van egy gyerekem, a pasim egy világsztár, közben táncot kell tanítanom. Nem könnyű nekem még is meg tudom csinálni.
- Nekem is van pasim akit hónapokra itt kell hagynom!
- Ki mondta, hogy gyere? Ha nem tudsz fegyelmezetten próbálni akkor inkább ne gyere. Elintézem a papírokat, de hagy, hogy úgy tanítsak ahogy akarok.
- Bocsi lányok, de én leléptem.
A lányok csöndben álltak majd miután kilépett a csaj mosolyogva álltam előttük.
- Bocsánat a jelenet miatt! Ha valakinek nem tetszik a rendszer most menjen!
Nem mozdult semmi amitől hatalmas lett a mosolyom.
- Most felmérem ki mit tud. Üljetek le majd egyesével mutassatok egy egy perces előadást ahol megmutatjátok a legjobb tudásotokat. Szaltók, mozdulatok, bármi ami különleges vagy látványos. Ezekre megyünk.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen tehetségesek. Már a fejemben kezd kialakulni a Best Song Ever-re a koreográfia. Ez a zene van most a fejembe így annak az ütemére alakítok most. Közben van ötletem a WMYB-re vagy az LWWY-ra is.
Elkezdtem mutatni pár lépést majd azokat gyakoroltuk. Mutattam egy mozdulatot ami már nem igazán ment a többieknek.

Vagyis ment, de soha nem jött ki egyszerre. Megbeszéltük, hogy amíg én összeteszek egy egy perces koreot addig ők is maguknak. A menedzser mondta 5 táncos majd kijöhetne a fiúkhoz a WMYB-nál így én, Em, El, Dani, Jade megyünk ki. Egy elég nehéz mozdulatot kell háromszor megismételni mire a fiúkhoz érünk.
Ezt Derek-el az egyik táncos sráccal megmutattam így a három lánnyal kezdtük el megtanulni míg én Melanira bíztam a hátsók táncát. Derek (a menedzser) mondta 1 hét múlva koncert így három nap múlva lesz egy táncos próba amire össze kell tennünk a koreot. Vagyis csak hármat kell mert a többire van, de azt be kell tanulnom. Basszus lesz ám mit betanulnom. Én leszek Amber helyén míg jön egy másik táncos a cica baba helyett. Nagyszerű. Remélem Amber csak magát rakta előre mert én nem akarok legelöl lenni. Lehet a többiek is azért utálták mert mindig ő volt elöl. De hát Derek azt mondta nekem muszáj előre mennem a fiúkhoz. Mivel ha öten csináljuk az unalmas lehet így gondolkoztam mivel lehetne kimenni.
- Lányok ki tud bógnit?
- Nem tudunk!
- Ne már! - mondom - Mindegy majd akkor megcsinálom. Ketten csináljátok a mozdulatot míg a két szélső cigány kereket! Azt ki tud?
- Én! - mondja Emily
- Én is tudok! - meg Elly vagy El
- Oké akkor Dani és Jade csinálja a mozdulatot végig. Egyszerre kezdjük majd mindenki csinálja amit mondtam. Érthető? - kérdem mire bólintanak
Csináljuk a mozdulatot ami egyszerre megy viszont nem jön ki így bele kell tenni egy fordulást amivel meg tudok állni. Előről kezdjük majd fél órán keresztül gyakoroljuk míg a lányok és fiúk Melani vezetésével a sajátjukat. Néha rájuk nézek vagy tippet adok ha elakadnak, de ügyesek. Mikor már a kezeim nem bírják a rengeteg bógnit muszáj lesz megállnom.
- Bocsi lányok, de a kezeim már nem bírják! - mondom, de már látszik, hogy ők is fáradnak - Pihenés! - kiáltom el magam mire mindenki azonnal leül ott ahol van
Azt tuti holnap izomlázam lesz, de kénytelen leszek próbálni mert hat napom van betanulni 20 koreográfiát. Leülök Elly mellé mire rám néz.
- Elly be tudnád nekem tanítani a koreográfiákat? Legalább azoknak a zenéknek amit a fiúk előadnak a koncerten!
- Persze! De hol és mikor?
- Holnap gyere át az 1D villába! Tudod hol van nem?
- Igen! Voltam már ott házi bulin!
- Értem! Van ott táncterem! Ott tudunk gyakorolni. Gyere át tízre mert háromtól úgy is próba lesz.
- Oké!
- A koncert napjáig minden nap 10 kor gyere próbálni!
- Rendben!
- Srácok próbáljuk ez a ma tanultakat!
Háromra jöttem és hétig összeraktunk egy teljes koreot meg egy felet. Nekem baromi izomlázam van, de remélem majd kialszom. Mikor a bógnit csinálom kinyílik az ajtó majd a fiúk lépnek be. Louis kezében van a hordozó amiben gyerek nincs, de láttam ahogy Harry őrültködik vele. Megcsináltuk a mozdulatot egymás után háromszor majd a két bógni után csináltam egy hátra szaltót is amit velem együtt még két srác fog csinálni. A fiúk leesett állal bámultak rám, de én csak táncoltam.
- Na srácok mára végeztünk! Holnap ugyanilyenkor itt!
Mindenki szétszéledt én pedig mondtam Elly-nek adja meg a számát. Miután számot cseréltünk elvettem Jack-et Harry-től.
- Anna meg ne sértődj, de bűzlesz! - nevet Harry mire mérgesen nézek rá
- Nem mondod! 4 órája folyamatosan ezt csinálom ne csodálkozz, hogy megizzadtam! - morgom amin felnevetnek
Jack is nevetni kezd majd mozgolódni. Inkább visszaadom a babát mert a kezem olyan szinten zsibbad, hogy alig érzem. Járni alig tudok így felveszem a táskám amit Louis kezébe nyomok.
- Leszakad a karom! - nyögöm - Nem érzem a testem!
- Majd este ellazítalak! - suttogja fülembe Louis amin felnevetek
- Nagyszerű! Milyen volt az interjú?
- Szokásos! Milyen volt a próba?
- Fárasztó! Holnap jó lenne legalább 10 koreográfiát betanulnom Elly-től úgyhogy, jön át 10-re próbálni.
- Jön át Elly? - kérdezi izgatottan Harry
- Ja! - bólintok közben magamban letárgyalom Harry-nek bejön Elly
Hazafele alig tudtam fent maradni, de ahogy hazaértünk rögtön vizet kezdtem engedni a kádba. Fehérneműre vetkőztem mert a ruhákba olyan szinten beleizzadtam majdnem elájultam. Hirtelen kinyílt az ajtó majd Louis jött be rajta.
- Jack Harry-vel alszik. Elaludt a mellkasán ami után a göndör aludt be! - nevetett
- Oké! - zártam el a vizet
- Csatlakozhatok? - öleli át a derekam majd a hasam kezdi simogatni
- Felőlem! - kapom le magamról a fehérneműt majd elmerülök a vízben
Louis lekapkodja magáról a ruhát majd beszáll mögém. Mellkasának dőlve élvezem a csendet miközben Louis kezeit a melleimre teszi. Ha játszani akar játszunk. Megfordulok majd ölébe ülök. Kezeit fenekemre teszi én pedig levezetem "V" vonaláig.
- Játszani akarsz? - hajolok füléhez majd megharapom mire felsóhajt
- Játszunk cica! - markol seggembe mire felnyögök
Nyakamat hinti be csókokkal amit én baromira élvezek és ezt ki is mutatom neki. Már a melleimet csókolgatja mikor megunom és kezeimet erekciójához vezetem majd rámarkolok. Felnyög amin muszáj lesz elmosolyodnom. Hirtelen kiszállok a kádból majd berohanok a szobába. Az ágyra vetem magamat majd nyakig felhúzom a takarót magamra. Louis mérgesen jön ki a fürdőből derekán egy törölközővel.
- Ez csúnya volt! - morogja orra alatt amin kuncognom kell majd hirtelen rám ugrik
Felnyögök mert Louis nem a legkönnyebb súlyú emberke akivel találkoztam. Lerántja a takarót rólam mire rögtön vissza húznám, de lefogja a kezeim majd csípőmre ül.
- Nem lehetne fordítva? - kérdem - Mindjárt megfulladok! - nyögöm ki nagy nehezen
- Azt akarod mondani, hogy nehéz vagyok! - vigyorog majd hirtelen felette találom magam
Szemeit melleimre szegezi amit én kihasználok és csípőmmel elkezdek rajta körözni.
- Ne játszadozz ilyen téren! - lihegi amin muszáj felnevetnem
- Mondtam játszunk!
Hirtelen megint alatta találom magam, de most a kezével felettem támaszkodik. A lábam között van majd hirtelen dugja fel nekem két ujját. Olyan hirtelen ér, hogy levegő belém szorult. Nyakamba kuncogott majd gyorsan kezdte mozgatni bennem ujjait. Nyögdécseltem, lihegtem. Nem tudtam és nem is akartam visszafogni magam. Már majdnem elélveztem mikor kihúzta ujjait. Mérgesen néztem rá, de ő csak vigyorgott. Ezt visszakapod Tomlinson. Átfordultam így felette terpeszkedtem. Felhúztam Louis-t majd az ágy mellé állítottam. Kérdőn nézett rám, de csak félmosolyra húztam a szám, rákacsintottam majd elé térdeltem. Döbbenten nézett le rám, de nem foglalkoztam vele. Elsőnek kézzel csináltam amit láthatólag nagyon élvezett. Hirtelen bekaptam ágaskodó férfiasságát ami egy nagy nyögést váltott ki belőle. Gyorsan kezdtem mozgatni fejem miközben a szemkontaktust tartottam vele. Néha becsukta szemeit amin mosolyogtam. Mikor már majdnem elélvezett hirtelen elhúzódom majd felállok.
- Ne már!
- Kölcsön kenyér visszajár! - kacsintok rá majd bebújok az ágyba aludni.
Mögém mászik majd átölelve ad a vállamra egy puszit majd már csak a szuszogását hallom ami engem is álomra késztet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése